Ma egy kommentelő nekem szegezte a címben szereplő kérdést a Labor Caféért indított követes adománygyűjtés egyik posztja alatt. A "legjobb szándékkal" azt kérdezte, miért nem fejezem be már végre a "kuncsorgást", hisz a Labor rég nem érdekel senkit.

Idecitálom az egész kommentet Demeter Jánostól:
"Éva! Tényleg a legjobb szándékkal kérdezem, hogy miért nem fejezed be végre? Már nagyon sokszor adtunk, nagyon sok pénzt és semmi látszatja, mert újra és újra a kuncsorgás megy. Illetve már a múltkor azt olvastam, hogy végleg bezártok. Időről - időre adunk valamennyit család szinten, de látod, hogy nem elég és azért nem mert igazából nem jár oda senki, csak jófejségből max.
Ha valóban úgy működne, hogy annak létjogosultsága lenne, akkor ne kellene (sic!) állandóan pénzt kérni az emberektől.
Lásd be kérlek, hogy tényleg csak a rád való tekintettel és a sok kérlelés miatt küldünk pénzt, de semmi más. A labor régen nem érdekel valójában senkit."

Hálás is lehetnék, hogy rám való tekintettel adományoztak, ám bevallom, először végtelenül rosszul esett ez a hozzászólás. Magam is épp arra jutottam, hogy minden eddigi, a köz érdekét szolgáló tevékenységgel felhagyok egyszer és mindenkorra, mert tudom és érzem, én vagyok sokak szemében a Fekete Lovag, aki keze, lába levágása után sem látja be, hogy vesztett. Demeter János - bárki is az-, hozzászólásával igazolta sejtésem, ugyanakkor fontos megjegyeznem, hogy a kudarc nem a Labor nagy számú támogatás melleti működésképtelenségében nyilvánult meg, hanem a kommentelő jóságosnak álcázott, kissé kioktató és leereszkedő hozzászólásával vált teljesen egyértelművé. Célja talán az én gyengeségem és naívságom leleplezése volt, ám azzal amit és ahogyan leírt, egyszerre igazolta a Labor Café létjogosultságát és szakmai munkánk égető szükségességét. A hozzászólásából világosan látszik ugyanis, hogy sem a kérdésfelvetést és a célokat, sem az alap problémát, vagy a Laborral arra adott válaszokat nem értette meg a kommentelő, pedig állítása szerint jó sokat adományozott már, aminek semmi látszatja.

De vajon mi az a látszat, amivel a kommentelő elégedett lenne a sok-sok adományért cserébe?

Egy olyan társadalom, ahol nincsenek olyanok, akik anyagi helyzetük miatt izolálódnak, mert nem tudnak beülni sehová, ahol fogyasztani kell?

Egy olyan állam, ami meglátja, ha egy közösségi kezdeményezés értéket teremt és alányúl, terheit átveszi?

Netán egy olyan közösség, aminek tagjai megértették, hogy ennek az ADOMÁNY kávézó és KÖZÖSSÉGI térnek az a célja, hogy folyamatosan vonjonbe újabb és újabb támogatókat, tehát nem kérdés, hogy nem fogja soha abbahagyni az adománygyűjtést?

Vagy egy olyan felelős polgárokból álló közösség, ami már megértette, miért kell adnia, ezért már kérni sem kell, mert úgyis mindig mindenki ad?

Ha ezek jelentik azt, hogy "van látszatja", akkor mélyen egyetértek, a komment alapján valóban semmi látszatja az elmúlt tíz évnek. Az ideális polgár és a tájékozott, tudatos, jószándékú és támogató polgárokból álló jól működő társadalom még mindig nincs kész.

Pedig ez volt a Labor Café alapvető célja a kezdetektől.

A Labor Caféval 2014-es indításakor az volt a cél, hogy létrehozzunk egy olyan helyet, ami kerete és gyakorlati terepe a polgári létnek, ahol mindenki átélheti, milyen a közös felelősségvállalás, vagy a szabad önrendelkezés  idővel, tudással, anyagi javakkal, s hogyan kell és lehet összefogni egy közös cél érdekében. E gyakorlati terepen a közös cél a tér fenntartása volt a könnyűség kedvéért, hiszen előbb kicsiben kell begyakorolni azt, ami állampolgárként "élesben" is a feladatunk: aktívan tenni a közért, egyszersmind magunkért társainkkal együttműködve, összefogva. Hogy miért fontos a polgár, arról évezredek óta értekeznek a tudósok, melyek közül most csak párat idézek Demeter János mellé.

Platón (Kr. e. 427–347) Az állam című művében a polgár eszményét az igazságos ember fogalmával azonosította, ideális polgárnak azt tartotta, aki erkölcsi tudatosságát a közösség szolgálatába állítja. Arisztotelész (Kr. e. 384–322) „zoon politikon”-ról, azaz társadalmi lényről beszél, az ideális polgár szerinte aktívan részt vesz a közéletben, és a közjó érdekében cselekszik, a polgári lét központi eleme az erényes élet és a közösség iránti felelősség. Cicero (Kr. e. 106–43) római filozófus és politikus a polgári kötelességekről szóló De Officiis című művében az állampolgári erényt hangsúlyozva kiemelte, hogy a jó polgár számára fontos a jogok és kötelességek egyensúlya, valamint az igazságosság és a közösség jólétének előmozdítása. A Felvilágosodás korának gondolkodói, így John Locke (1632–1704) társadalomfilozófiájában a jó polgár aktívan részt vesz a kormányzatban, és őrködik a szabadság felett. Rousseau (1712–1778) a Társadalmi szerződés című művében a közösségi érdekek előtérbe helyezését hangsúlyozza, s szerinte az ideális polgár a „közakarat” megtestesítője, aki hajlandó feladni egyéni érdekeit a közjó érdekében. Immanuel Kant (1724–1804) pedig így kiáltja ki a felvilágosodás jelmondatát:

"A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! - ez tehát a felvilágosodás jelmondata."

A polgárnak tehát, ahogy Kant is fogalmaz, képesnek kell lennie saját döntéseinek meghozatalára, de úgy, hogy közben a közösség érdekeit is figyelembe veszi. A polgári szabadság azt jelenti, hogy mindenki egyenlő és szabad, de felelősséggel tartozik mások iránt.

Ez a gondolat a Labor Café mögött, mely célja, feladata, eszköze is egyszerre, s melyre adományozással, önkénteséggel, a szellemi szabadság és kölcsönös bizalom lehetőségével tanítani akar. Pontosan ennek megértése, megtanulása és gyakorlati alkalmazása vezet ki a "kiskorúságból", melyet Kant említ és amelyben a kommentelő tudtán kívül ragadt. Minden társadalmi szervezet, aki az állam mellett, vagy azzal szemben a köz ügyei mellett kiáll, arra ösztönöz kampányaival minden polgárt, hogy akarjon kilépni ebből a kiskorúságból azzal, hogy önkéntes munkával, tudással, adománnyal támogatja a szervezetet, az ügyet, vagyis a közt.

Ha a Laborral az volt a cél, hogy eltűnjenek a problémák, felszámoljuk azokat a csoportokat, akiknek nehézségein segíteni tudunk azzal, hogy kinyitunk egy ajtót, akkor valóban semmi látszatja a munkánknak. Akkor sincs meg a tíz éves megfeszített önkéntesen végzett szakmai munka látszatja, ha a kommentelő gondolatmenetét alaposan szemügyre vesszük és ebben az a leginkább aggasztó, hogy ez nem az adományba kapott pénzen múlt. 

Mégis mi ebből a tanulság?

Hát pont nem az, hogy abba kéne végre hagyni.